Pályázataink
a.) A Fodor Családi Gazdaság sikeresen pályázott a 34/2008. (III.27.) FVM rendelet alapján az öntözés, melioráció és területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztése jogcímre. A támogatás segítségével 2012-2013. folyamán szivattyúállás került kialakításra, valamint csévélődobos öntözőgépet és vízszivattyút telepítettünk.
b.) A 62/2013. (VII.24.) VM rendelet alapján a kertészeti gépek, berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás keretében 2014-ben öntözőcsövek és –idomok kerültek beszerzésre.
c.) 2015-ben a Darányi Ignác Terv keretében (26/2015. (V.6.) MvM rendelet), a kertészeti gépek beszerzése jogcímen belül egy JD M732i/18m permetezőt vásároltunk, ami már a precíziós gazdálkodásra is alkalmas.
d.) 2017-ben a Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése jogcímű felhíváson belül benyújtott pályázatunk részesült támogatásban:
e.) 2017-ben a Kertészet korszerűsítése - kertészeti gépbeszerzés támogatása című felhíváson belül benyújtott pályázatunk is támogatásban részesült:
f.) 2017-ben a GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás alapján a Fodor Farm Agrotechnikai Szolgáltató, Termelő és Tanácsadó Kft. által benyújtott pályázat szintén támogatásban részesült, ennek keretében nagykapacitású rakodógép került beszerzésre.
g.) 2018-ban a Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című, VP2-4.1.2-16 kódszámú felhívás keretében benyújtott pályázatunk lett támogatott:
h.) A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című, VP2-4.1.4-16 kódszámú felhívás alapján benyújtott pályázatunk 2018-ban támogatásban részesült:
a projekt keretében a meglévő öntözőberendezések víz- és energiahatékonyságának javításához, valamint az öntözési infrastruktúrához kapcsolódó, korszerű technológiát képviselő 1 db csévélődobos öntözőgépet, 1 db dieselmotoros szivattyúaggregátot, továbbá gyorskapcsolású horganyzott acélcsöveket és idomokat vásároltunk
i.) A 2019-ben benyújtott „Napelemes rendszer telepítése a Fodor Farm Kft.-nél” című, GINOP-4.1.3-19-2019-00050 jelű támogatási kérelmet a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságának vezetője támogatásra érdemesnek ítélte. A támogatás segítségével egy cca. 15 kWp teljesítményű napelemes kiserőmű került telepítésre a Kengyel 075/5. hrsz. telephelyünkre.
j.) 2020-ban a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett, VP6-19.2.1.-64-8.1.1-17 kódszámú, Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület - Helyi vállalkozások fejlesztése című felhívás alapján benyújtott kérelmünk támogatásban részesült.
a projekt keretében a szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó, korszerű technológiát képviselő, precíziós gazdálkodásra alkalmas Kverneland Accord CL - GeoSpread 1100 L függesztett súlymérős műtrágyaszórót és egy napelemes rendszerrel működő iMETOS meteorológiai mérőműszert vásároltunk
k.) Az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című, VP2-4.1.1.-20 kódszámú felhívás keretében 2020-ban a volt kengyeli Dózsa MGTSZ leromlott állagú, használaton kívüli marhaistállójának felújítását pályáztuk meg, sikerrel.
A projekt keretében a Kengyel 055/4 hrsz. alatt található állattartó telep 1. számú marhaistállóját újítjuk fel. Az épület a mostani állapotában, elrendezésében és funkciójában korszerűtlen, gazdaságos állattenyésztés nem folytatható benne, ezért az épület olyan átalakítását tervezzük, ami a jelenlegi jogszabályi, állategészségügyi és gazdasági követelményeknek, előírásoknak megfelel. Az épületben szerkezeti átalakítás nem történik. A felújítás az épület aljzatát, belső és homlokzati vakolatát, a cseréptető héjazatát és nyílászáróit érinti, továbbá az állattartáshoz szükséges karámok kerülnek kiépítésre. Az épületben található, a régi, béklyós tartástechnológiához kapcsolódó vasbeton etetőket kibontjuk, síkbeton istállópadozat lesz kialakítva. Az épület teljes jelenlegi víz- és áramhálózata, az elektromos és gépészeti csövek és tartozékok bontásra kerülnek, az új elektromos és vízvezetékrendszer speciálisan az újonnan kialakítandó karámokhoz készül. A korszerűsítés során az épület mindkét hosszanti oldalán külső karámrendszert alakítunk ki, a tetőzetre pedig napelemes rendszert (HMKE) telepítünk. Az állatok ellátásához és a logisztikához szükséges, az épületet körülvevő, a körbejárást biztosító forgalmi út a régi, rossz minőségű térbeton felbontásával és újraépítésével valósul meg.
A hatékonyságot és az ellátás biztonságát növelendő 1 db Krone EasyCut R320 CR szársértős, hátsó függesztésű kaszát, 1 db Magro-TKK-5 takarmánykeverő-darálót, 1 db Lucas Castor+30 vontatott bálabontót-kiosztót, valamint 1 db Fliegl VFW12000 Tandem (MaxxLine) hígtrágya injektáló tartálykocsit vásárolunk.
A támogatás segítségével javul Gazdaságunk versenyképessége, és az új, innovatív és környezetbarát technológiák révén a hozzáadott érték termelése is fokozódik.
l.) 2022-ben a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása című, VP2-4.1.8-21 kódszámú felhívásra benyújtott pályázatunk részesült támogatásban:
1 db Fendt 936 Gen7 típusú erőgép, valamint 1 db Horsch Leeb LT vontatott szántóföldi permetező beszerzése, a meglévő Vaderstad Rapid 400 S 32 soros vontatott vetőgép okosítása, továbbá a digitális átállásához szükséges szolgáltatások igénybevétele, azaz műholdas adatok felhasználásával növénymonitoring megvalósítása és azok alapján beavatkozási tervek készítése; precíziós, georeferált gépi talajmintavétel; management zónák lehatárolása domborzat modell és műholdkép elemzés segítségével; helyspecifikus, differenciált kijuttatási tervek elkészítése.
m.) 2023-ben megkezdtük a Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása című, VP2-4.1.7-21 kódszámú felhívásra benyújtott pályázatunk megvalósítását is:
A projekt keretében a Kengyel 075/5. hrsz. szárítótelepen a gabonatároló épületek héjazatának cseréje valósul meg trapézlemez burkolással és polikarbonát bevilágító elemek elhelyezésével. A szárító korszerűsítését a Videokontroll szárító felügyeleti rendszer beépítése jelenti. Beszerzünk egy kompakt felépítésű Kramer KT559 teleszkópos rakodógépet. Kötelezően megvalósítandó tevékenységként szerepel a projektben a nyilvánosság biztosítása, valamint a projektmenedzsment és műszaki ellenőr igénybevétele is.

-
n.) 2024-ben az Állattartó telepek megújítása című, KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-2-24 kódszámú felhívásra benyújtott pályázatunk nyert támogatást:
A projekt célja az állattartási technológia komplex fejlesztése, ennek keretében a Kengyel 055/4 hrsz. alatt található állattartó telep 2. számú istállóját korszerűsítjük. A régi, béklyós tartástechnológia és a meglévő csillepálya megszüntetésre kerül, héjazat-, aljzat-, nyílászáró-csere, belső és homlokzati vakolás történik. Terveink között szerepel három horganyzott körbála etető és kettő fűthető, nyíltvízi itató beszerzése. A szálastakarmány betakarítás eszközeinek fejlesztését szolgálja egy vontatott rendsodró, valamint egy Brantner 24 tonna össztömegű bálaszállító pótkocsi megvásárlása. Az anyagmozgatás megkönnyítése érdekében kerül beszerzésre kettő Brantner kéttengelyes pótkocsi, egy Fendt 311 típusú vontató egy Kramer KT407 rakodó is. A telepi infrastruktúra-fejlesztéshez tartozik a kerítésrendszer kiépítése, a szociális helyiségek korszerűsítése, közlekedő utak készítése, részben a már meglévő, rossz minőségű út felbontásával. A telepi rágcsálómentesség elősegítése érdekében az épületek köré kulékavics borítás készül, és a már meglévő kerékfertőtlenítő medence korszerűsítése is megtörténik. A járványvédelmi tevékenységek között kerül megvalósításra öt bálatakaró ponyva, valamint egy nagynyomású fertőtlenítő mosóberendezés aktiválása.
A projekt Magyarország Kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.


Postacímünk:
5083 Kengyel, Petőfi Sándor u. 9.
Telefonszámunk:
20/454-86-91 vagy 20/462-38-72
Email címünk:
info@fodorcsaladigazdasag.hu



FODOR CSALÁDI GAZDASÁG
Fodor Zsolt
Gáspárné Fodor Andrea
Gáspár Szabolcs

